Bert Hellinger
született: Anton Hellinger, német,
pszichoterápiával foglalkozó katolikus
misszionárius. A keresztségben az Anton nevet kapta,
késõbb maga vette fel a Suit Bert nevet (Szent Suitbert
után aki a frizek apostola, vándorpüspök
volt).
Hellinger filozófiát,
teológiát és pedagógiát tanult.
Tanulmányai után 16 éven át egy katolikus
misszionárius rend, a Kongregation der Missionare von
Mariannhill tagjaként Dél-Afrikában dolgozott a
zuluknál. Itt figyelte meg, hogy a természeti
népeknél milyen nagy jelentõsége és
gyógyító ereje van az õsök
tiszteletének.
Visszatérése után
pszichoanalitikus lett, majd a csoportdinamika, a
primérterápia, a tranzakció-analízis és
különbözõ hipnoterápiás
eljárások hatása alatt kialakította a
saját munkamódszerét, a mára már
világszerte ismertté vált
családfelállítást.
A módszert
számos területen alkalmazzák, például a
pszichoterápiában, a pszichoszomatikus
orvoslásban, az életvezetési és nevelési
tanácsadásban, a tágabb értelemben vett lelki
gondozásban. Bert Hellinger a Rupert Sheldrake által
megfogalmazott morfogenetikus mezõ erõterében
uralkodó törvényeket figyelte meg, és azokat
A szeretet rendjei címû mûvében fogalmazta
meg.
Terápiájának lényege a mezõben
lévõ rendek helyreállítása. A mezõt
ma szívesen nevezi szellemi mezõnek. Bert Hellinger
gondolkodásmódja áthidal minden
ideológiát, fölöttük áll, a
létezés középpontjára figyel, ahol
már vagy még nincsenek szavaink.
Egy jellemzõ
mottója:
"A legmélyebb valóság nem a
boldogság, hanem a fájdalom. Ez a legvégsõ
valóság. Hogy miért, azt nem tudom
megmagyarázni, valószínûleg azzal áll
kapcsolatban, hogy a fájdalom teszi lehetõvé, hogy
búcsút vegyünk az átmenetitõl.
Ha
összességében nézzük az élet
valóságát, akkor azt látjuk, hogy
átmeneti és mulandó. Mögötte azonban
valami maradandó hat, bármi legyen is az. Nem tudom,
és nem is akarom definiálni. Ám a fájdalom
arra utal, ami mögötte van. A fájdalom teszi
lehetõvé, hogy meglássuk és elinduljunk
felé."
Bert Hellinger, bár világszerte elismert
pszichoterapeuta, kritikusai mégis szemére vetik, hogy
nincs elismert pszichoterapeuta diplomája. Az
egyházaknak is dilemmát okoz a vele kapcsolatos
állásfoglalás, hiszen a papi rendbõl
kilépett, nem tartozik egyházhoz, mégis egész
lénye mély hitet sugároz, módszere pedig
sokaknak adja meg a testi-lelki gyógyulást, a lelki
békét.